Lola eddig nem tudta, mi az a színház. persze sejtette, hogy jó dologról lehet szó, hiszen Mimi mindig olyan lelkesen készült a színházi előadásokra, ahová Viki vitte őt.
nos, Lola ma részt vett élete első “igazi” színházi előadásán is. a legelső már Karácsonykor megtörtént, amikor a fabatka báb-Színház a nappalinkba hozta A suszter manóit.
ma pedig az Operettszínházban voltunk, ahol a Musicalmeséket láttuk. Lola végigülte az ölemben az egy órás előadást, Mimi szokás szerint teljes átéléssel benne élt az előadásban, táncolt, tapsolt, dübörgött.

de a legjobban mégis annak örülök, hogy a babából, aki tavaly nyáron még nem nevetett és nem mosolygott túl gyakran, mostanra már egyértelműen vidám, jókedvű kislány lett.


Mosolygós KISLÁNY!
igen!